Általános tudnivalók

Intenzív, tehetséggondozó gimnáziumi felvételi előkészítő csoport
magyar nyelv és irodalomból
6 és 4 (4+1) évfolyamos gimnáziumba készülők számára
– 2020 szeptemberétől is!

  • Ha tetszik, ha nem, a jelenlegi felvételi igenis szelektál: az ERŐS gimnáziumokba való bekerüléshez JÓ (általában 40 pont körüli/feletti) felvételit kell írni, hisz nagy a túljelentkezés.
  • A JÓ gimnázium a LEGJOBB tanulókat szeretné magának kiválasztani…
  • Az általános iskolai felvételi előkészítés ehhez általában nem elegendő.
  • A gimnáziumok saját előkészítőire mindig nehéz bejutni. Vagy ha sikerül is, kérdéses, hogy 20-30 gyerekkel mennyire hatékony az előkészítés. Ráadásul a tanuló hétvégéinek nagy része erre megy el…

Ebben a helyzetben nyújtunk segítséget itt helyben, Dunaharasztiban.


JELENTKEZÉS ide kattintva!


A sokoldalú felkészülést a 6.  és a 8. évfolyamos tanév elején, szeptemberben kezdjük meg.
Igény szerint akár már a hetedikes tanév márciusától, az előző felvételi vizsgaidőszak végétől is indítok csoportot a leendő nyolcadikosoknak.

Olyan tanulóknak kínálok magas szintű, szuperintenzív  felvételi felkészítést, akik
nem egyfajta korrepetálás-jelleggel
igénylik azt, hogy hiányzó alapismeretiket pótolhassák, hanem kifejezetten az
erősebb (elit)gimnáziumok  felvételi követelményeinek szeretnének megfelelni, 8. évfolyamon egy magas (40 körüli/feletti) felvételi pontszám elérésével, 6. évfolyamon pedig a tehetséggondozó hatévfolyamos gimnáziumokba való bejutással.
Ez pedig a tanulók aktív közreműködése, hozzáadott erőfeszítése nélkül nem valósítható meg!

Szeptember elején egy szintfelmérő teszt megírásával lehet a csoportokba bekerülni. Csak így tudjuk ugyanis biztosítani, hogy a tanulók tudásszintjében ne legyenek hatalmas különbségek, és ezáltal nagyon hatékonyan tudjunk együtt dolgozni a felvételiig.

Tanulóinknak digitális és nyomtatott  segédanyagokat is biztosítunk az eredményes felkészüléshez.
Mivel az oktatás adminisztrációja és feladatainak egy része immár második éve az ún. Google Classroom “digitális tantermen” keresztül valósul meg, a tanfolyami részvétel feltétele egy saját laptop vagy tablet, melyet a tanuló minden foglalkozásra magával tud hozni, valamint egy tanulói (és/vagy szülői) Google-profil és kapcsolódó gmailes email-cím megléte. Erre már a szintfelmérő megírásakor is szükség lesz!

Az ingyenes szintfelmérés szeptember első hetében lesz, később megjelölt helyen és időpontban.

A heti 1 x 90 perces foglalkozások – a szintfelmérés eredményének függvényében – hétfőn és / vagy szerdán délután lesznek később meghatározott, de városközponti helyen.


Részletek az írásbelire való felkészítésről
                                                                 Részletek a szóbelire való felkészítésről


Az óradíj 2020-ban sem emelkedett: 3.000 Ft / fő / alkalom (90 perc)